Borbála napja, bányásznap

Szent Borbála a hirtelen halállal járó, veszélyes szakmát űzők védőszentje, például a bányászoké, a tüzéreké, a kohászoké, a tűzszerészeké, az ágyú- és harangöntőké. 

       Európa csaknem minden országában évszázadok óta megünneplik december 4-én a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának napját.

A Szent-Borbála szárnyas oltár Besztercebányán

Elterjedése és fennmaradása annak köszönhető, hogy a természettel vívott harc egész Európában közös bányászhagyományokat és szokásokat alakított ki. Már a középkorban, az antik és a pogány hagyományok újszerű folytatásaként minden mesterségnek és foglalkozásnak égi patrónust, védelmezőt kerestek.

Szent Borbálához szívesen folyamodtak a középkori bányászok, akitől a hirtelen halállal és a súlyos sebesüléssel szemben reméltek védelmet. Nevéhez nagyon sok népi hiedelem fűződik.

A Borbála-kultusz az erre utaló első írásos emlékek szerint 1350 körül Németalföldről, Kuttenbergből eredt és terjedt el Európa-szerte. Magyarországon először Selmecbányán találkozunk a Borbála-tisztelettel, és innen terjed el a Felvidéken, elsősorban a bányavárosokban, majd a 14. és 15. században az ország egész területén általánossá vált.

Magyarországon a Borbála-nap megünneplése a II. világháború után megszakadt.

            A Borbála-ünnepségek felújítását a Miskolci Egyetemen, a hagyományápolás égisze alatt a bányamérnök-hallgatók az 1980-as években kezdeményezték, majd ezt támogatva az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület az országban újra bevezette.

            Hivatalos elfogadásának kézzelfogható bizonytéka a "Szent Borbála-érem", amit a lelkiismeretes bányászati tevékenység elismeréséért 1993-ban alapított a Magyar Köztársaság ipari minisztere. Ennek átadására évenként az országos központi Borbála-ünnepségen kerül sor.