Színházi világnap 2026

Március 27. a színházi világnap 1961 óta. Évekkel később alakult ki a hagyomány, hogy a világ minden színházában üzenettel köszöntik ezt a napot. Idén William Dafoe, amerikai színész gondolatai hangzottak el (remélhetőleg) minden színházban az előadás kezdete előtt. Dafoe üzenetének egyik legmarkánsabb gondolata a technológia és az emberi kapcsolatok, illetve a színház viszonyára vonatkozott:

"A nyilvánvaló problémát az új technológiák és a közösségi hálók jelentik, amik kapcsolatot ígértek, de látszólag inkább elszigetelték az embereket egymástól. Én is naponta használom a számítógépet, még ha nem is vagyok fent a közösségi hálón; rákerestem már magamra színészként, és a mesterséges intelligenciához is fordultam információért. De vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne ismerjük fel azt, hogy az eszközökkel való kapcsolatunk fenyegetés az emberi kapcsolatainkra. Bár bizonyos technológiák jól szolgálhatnak minket, az a probléma, hogy nem tudjuk, ki van a kommunikációs kör másik végén, nagyon mélyen hat, és hozzájárul az igazság és a valóság válságához. Habár az internet képes kérdéseket felvetni, nagyon ritkán ragadja meg azt a csodát, amit a színház tud csak létrehozni. Olyan csodát, ami figyelemből, részvételből és a jelenlévők spontán kialakuló közösségéből születik egy olyan körben, ahol az emberek cselekszenek és válaszolnak egymásnak." (Kiemelés tőlem. A teljes szöveget itt találod: William Dafoe üzenete.)

Különleges élmény volt ezt a szöveget a Pesti Színházban hallgatni éppen az Igazából komédia című előadás előtt. Mintha szándékosan ehhez a darabhoz készült volna a köszöntő szövege. Az előadás ugyanis (részben) éppen azt a kérdést feszegeti, hogy hol van a határ ember és gép között, mitől vagyunk mi többek a mesterséges intelligenciánál, ha egyáltalán többek vagyunk.

Fergeteges komédia játszódik le a szemed előtt, szinte végigröhögöd az előadást. De amikor nem nevetsz, akkor nagyon el kell gondolkodnod: mitől ember az ember? Biztosan emberségesek vagyunk-e még? Jót teszünk-e magunkkal, utódainkkal és a világgal, ha ennyire a gépeknek rendeljük alá magunkat? Számomra az egyik legérdekesebb, többször különbözőképpen felvetett párhuzam volt a mai kor technikai fejlődése és az ipari forradalom korszaka közötti áthallás. A mesterséges intelligencia körül zajló viták miatt nem véletlenül kapod fel a fejedet, amikor a színpadon egyszercsak, szinte a semmiből a luddistáról (a géprombolókról) hallasz.

A komédia alapja egy szerelmi történet egy fiatal író és egy színészetre tervezett android, vagyis egy aktoid között. Történetükben semmi hagyományos sincsen, hiszen már az is kérdéses: van-e az aktoidnak személyisége, akarata, érzelmei. És mégis egy klasszikus történet bontakozik ki a szemed előtt: ők ketten a világ ellen a szerelem jegyében.

Jelenet az előadásból. A kép forrása itt.

Nem tudom eldönteni, hogy, amit láttad, utópia vagy disztrópia-e. Lehet mind a kettő? Úgy tűnik, igen. Ez pedig tulajdonképpen nem túl megnyugtató, ha a jövőre gondolunk.

Az előadás a darab miatt már eleve szenzációs. De erre rátesz, méghozzá nem is keveset, a színészi játék. Elsöprő alakításokat látunk szinte az összes szereplőtől, de kétségtelenül kiemelkedik közülük az aktoidot alakító Varga-Járó Sára játéka. Számtalan karaktert, mozgást, beszédmódot kell megjelenítenie, időnként rendkívül rövid idő alatt többet is. Egészen elképesztő, ahogy szinte a színész mesterség minden elemét felvonultatja 2 felvonás alatt. Miközben nem felejti el a darabbeli rendező alaputasítását sem: A kevesebb több.

Jelenet az előadásból. A kép forrása itt

Az már csak a hab volt a tortán, hogy miközben egy osztálynyi Könyves-diákkal voltunk pénteken a Pesti Színházban, spontán Könyveses találkozó alakult ki, amikor összefutottunk több mint 20 éve és alig 2 éve érettségizett Könyvesesekkel is. Szép este volt.

Nézzétek meg a darabot, mert hihetetlenül jó! És mert színházba járni jó!

További információkat itt találtok: Igazából komédia.