A legnagyobb magyar haláláról

1860. április 8-án holtan találták a „legnagyobb magyart” a döblingi elmeszanatóriumban – főbe lőtte magát. Egy héttel korábban ezt írta a naplójába: 

„Nem tudom megmenteni magam.” 

A grófot a szabadságharc leverése után számos magyar politikus és publicista kereste meg levélben és személyesen is, politikai útmutatást kérve tőle. Széchenyi maga sem értett egyet az Alexander Bach báró nevével fémjelzett neoabszolutista rendszerrel, és miután 1857-ben egy, a magyar panaszokat meghazudtoló, félrevezető írás jelent meg Rückblick címmel, a gróf megírta leleplező politikai röpiratát, Ein Blick néven. Műve Rónay Jácint közvetítésével 1859-ben jelent meg Londonban, nevetségessé téve a Bach-rendszer politikáját, közvetetten hozzájárult annak bukásához is.

Az Ein Blick következményeként Széchenyinél 1860 márciusában házkutatást tartottak, elkobozták írásait, őt magát pedig börtönbüntetéssel fenyegették meg. Az idős és beteg gróf állapota a sűrű zaklatások után rohamosan romlott, fogságtól és orgyilkosoktól tartott. Így érkezett el az a végezetes hajnal, 1860 húsvét vasárnapja.

1860. április 11-én több mint tízezer ember vett részt Széchenyi István temetésén Nagycenken. Pedig

a bécsi rendőrség mindent elkövetett, hogy a temetés ne lehessen Széchenyi melletti tüntetés: Tolnay Antal nagycenki plébánost utasították, hogy titkokban temesse el a grófot, és a temetést a gyászjelentésben jelölt időponthoz képest egy nappal korábbra tetették. A plébános ellenszegült, és a temetés új dátumáról így is sokan tudomást szereztek. Országos megemlékezésként április 30-án Pesten nyolcvanezren mentek el Magyar Tudományos Akadémia gyászünnepélyére a belvárosi plébániatemplomhoz, Széchenyi jelképes koporsójához, ahol báró Eötvös József tartott emlékbeszédet, a gyászmisét Scitovszky János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek celebrálta.

1866-ban Falk Miksa így írt Szécheniyről:

"Széchenyi István gróf élete nagyszerű tragédia volt, s ily tragédiáknak nem lehet utójátéka; katasztrófával végződnek, beteljesültével ama föltartóztathatatlan sötét végzetnek, mely hiábavaló küzdés után végre megsemmisíti a hős erejét. Az így bekövetkezett tragikus vég nem mindig fizikai is egyszersmind, a test nem mindig egyszerre törik össze a lélekkel, hanem az ily, már pusztán csak fizikai lét a kiégett vulkánhoz hasonlítható; emlékeztető jel, melyhez nagy események emléke kapcsolódik, sőt meglehet, hogy még tisztán emberi érdeklődést is kelthet, de nagyszerűségét elvesztette; az idill kezdődhetik, de a tragédiának vége!" (Forrás itt.)

Széchenyi István gondolataiból:

"Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember."

"Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud."

"Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; 

én azt szeretném hinni - lesz!"