Mert színházba járni jó - Turandot

Mert színházba járni jó

Turandot. Radnóti Színház. 

Turandot a kínai hercegnő nem akar férjhez menni. Pontosabban: csak ahhoz megy hozzá – és ezt Őfelsége császár atyja törvénybe is iktatja -, aki helyesen válaszol három találós kérdésére. És mert a hercegnő szépsége rabul ejt sokakat, hullanak a fejek (ez is benne van a törvényben…). Ezen nem csodálkozunk, mármint azon, hogy Turandot arra vágyik: önmagáért szeressék. 

Gondoljunk csak a népmesék királykisasszonyaira, akikért a legkisebbik szegénylegény próbákat áll ki, vagy Shakespeare Velencei kalmárjában Jessicára, aki szintén azt szeretné, ne a rangjáért kérjék meg a kezét, vagy akár Tóth Marira, aki még szobalányruhát is ölt, hogy ne a „kiflikirály lányát” lássák benne a fiatal kérők. Tehát ez alapvetően rendben volna: mindnyájan arra vágyunk, önmagunkért szeressenek belénk. 

Bár Turandot mintha túlzásba vinné a dolgot, kemény, elszánt, (kissé feminista), s talán nem is akar férjhez menni, nem akarja, hogy bárki is birtokolja őt. A bonyodalmat az okozza, hogy egyszer csak jön egy fiú, aki amellett, hogy szemrevaló, meg is tudja válaszolni a találós kérdéseket. Nem félti az életét, mert a szenvedély azonnal rabul ejti. Nincs menekvés. Mi legyen akkor a törvény szellemével? A császár boldog, az udvaroncok boldogok, mindenki nagyon örül, hogy Turandot „emberére talált”, s végre vége ennek az állandó lefejezősdinek. Úgy tűnik, helyre áll a világ rendje. De nem Turandot számára, aki itt kezdi megmutatni, hogy bár talán kissé megremeg a térde az ifjú láttán, de sokkal erősebb benne az ellenállás: ő bizony nem akar senkié sem lenni. Az „önmagamért szeressenek” már nem cél. Legyen semmis a törvény, vesztegessünk, ámítsunk, csaljunk – mindegy, csak csináljunk valamit, hogy ne kelljen adott szavunknak eleget tenni. 

Nos, nincs happy and. 

Sajnos. 

Pedig létre jön a nász, örülhetnénk. De Turandot nem enged minket. Kemény, elszánt, s mondjuk ki: hataloméhes. Végül mindent vitt, minden úgy lett, ahogy szerette volna. S Kalaf herceg? Áldozat. A szenvedély, a szerelem áldozata. Nem tudjuk, mi lesz vele. 

Bár, én előre sejtettem, hogy rossz vége lesz. Juronics Tamás rendező a darab egésze alatt Bartók Béla Csodálatos mandarinját játszotta nekünk. És a Mandarin mire megkapja a lányt, holtan terül el. Kalaf herceg életben maradt, de vajon meglelte-e az áhított szerelmet? És Turandot? Kina uraként? 

Mint mindig, most is azt mondom: a művészet mindig rólunk szól: a körülményekről, amelyek beleszólnak életünkbe, vágyainkról, akaratunkról, szenvedélyünkről – az életünkről.

(A színeszek jók, a rendezésen érződik a koreográfus dinamikája, és ez jó. A díszlet és a világítás jó. A jelmezek – sajnos – eklektikusak: csukaszürke kínai vászonruhák, maffiacsíkos öltönyök, fehér diktátorszerkó, pink mini ruha. )

(A hatalmas kínai álarcok zseniálisak – íme, a politika kiszolgálói.
A zene, hát az hibátlan!)

Jó előadás, igazi színház.