Színház

Színházba járni jó. A legújabb élmény: Arthur Schnitzler: A Bernhardi-ügy című darabja Hol? Hol máshol? Az Örkényben J

Schnitzler élete, pályája (író, drámaíró, gégespecialista, Freud kollégája, no és tiltólistára került darabok szerzője…) önmagában is nagyon érdekes, a darabé szintén. Keletkezésekor (1912) azonnal betiltották a császári Bécsben, s még a közbenjárás sem segített: „Ha a hivatalnokok sértődnek meg, el lehetett volna intézni. De az egyház sértődött meg, ezért maradjon betiltva.” (Idézi Pók Lajos irodalomtörténész Ferenc József szavait.) – Volt már ilyen, gondoljunk csak Molière Tartuffe-jére, de az másként oldódott meg.

Az Örkényben alaposan meghúzták az eredeti szöveget (Ez Ari-Nagy Barabara és Gáspár Ildikó dramaturgok munkáját dicséri.), s így egy kétórás, feszes tempójú, izgalmas előadás született, Ascher Tamás rendezésében. Pedig nem egyszerű a problémafelvetés: Bernhradi professzor megtiltja a katolikus papnak, hogy magánklinikáján haldokló betegnek föladja az utolsó kenetet. Teszi ezt erkölcsi és orvosi felelősséggel: így boldogan távozik az ifjú lány az életből. Az 1912-es Bécsben a konfliktus politikai botránnyá dagad. Bernhardi professzor

(Mácsai Pál lenyűgöző alakításában) egyszerűen csak ragaszkodik erkölcsi mértékrendszeréhez. Higgadtan, igazi úriemberként, halkan, magabiztosan. De vajon megteheti-e? Megteheti-e a zsidó orvos? Vagy el kellene fogadnia azoknak az érvelését, akik „Ügyet” csinálnak ebből, meghurcolják, beperelik? Fel kellene-e adnia önmaga értékeit? Észre kellene vennie, hogy mindaz, ami számára – egy igazi értelmiségi számára - magától értetődő morális kötelesség, a politikusok kezébe kerülve már elveszti lényegét? Mit kezdhetne egy ilyen nemes személyiség, ma már miniszter, régi iskolatársa érvelésével: „A közéletben magasabb érdek is van, mint hogy az ember betartsa a szavát.”

Az Örkényben ezúttal is olyan előadás született, amely nem diktál, csak bemutat, ábrázol, és a nézőre-befogadóra bízza mit is gondol. Megteremti a lehetőségét annak, hogy újra eszünkben jusson: sokfélék vagyunk. Egyszerűen csak fogadjuk el egymást.

Az előadás valamennyi szereplője hibátlan alakítást nyújtott, a díszlet igazi tere volt a magánélet – közélet, a kint és bent játéknak. A jeleneteket elválasztó zene pedig fokozta a várakozásunkat.

Ez hát a kérdés: hős-e az ember, ha értelmiségi, elvei vannak és vállalja is azokat.