Színházajánló (?)

Színházba járni jó. Majdnem mindig. Most nem volt az. „Valami bűzlik Dániában.” Tudjuk. És azonnal értenénk az allegóriát. Csendesen örülnénk neki. Tragédiára jöttünk. A legnagyobbra. Shakespeare Hamletjére. Arra a tragédiára, amely egyszerre késztet filozófiai, pszichológiai és irodalmi töprengésre. Nem akarunk nevetni most. Át szeretnénk élni Hamlet kétségeit: a bosszúvágyat, mely nem törhet ki azonnal, a gyötrő kérdéseket – mit tehet az ember a zsarnok, hatalombitorlóval szemben, tehet-e egyáltalán az egyén bármit is a többséggel szemben, hol húzódik a valóság és a látszat között a határ, és valójában az élet akkor élet-e igazán, ha tettek szegélyezik utunkat? Katarzisra vágytunk. Nem tettük volna, ha tudtuk volna, hogy Hamlet-parafrázist látunk. (Ahogyan más esetekben a címlap felhívja erre a figyelmet: XY műve nyomán…ahogyan Z és V újragondolta…stb.) Ez a Hamlet, az Örkény Színházban Bagossy László rendezésében stadion-lelátó színpadképpel és festett arcú, ritmikusan doboló-tapsoló szurkolókkal fogad. „Valami bűzlik Dániában” Tudjuk.  És Hamlet tragédiája komédiává szelídül, kacag a kötelező olvasmányt néző közönség, sehol a töprengés, a „lenni vagy nem lenni” örök kételye, és én nem értem az egészet. Miért? A budapesti színházak közönsége értő, művelt közönség. Szereti a finom áthallásokat, képes elvonatkoztatni, és nincs szüksége direkt párhuzamokra. Azt hiszem, a művészet nem kijelent, nem diktál, nem rámutat. A művészet megérint. A művészet felemel. Jobbá tesz. Az Örkény Színház közönsége többet érdemelt. Nem kell stadion a „valami bűzlik Dániában”-hoz. Nem kell, mert méltatlan. A színészekhez, a közönséghez és Shakespeare-hez.

(…és drága magyar nyelv! szegényül szépséged…oh Arany János csodálatos mondatai…Tényleg archaikusak lennének? Nehezen érthetőek? Valóban azok? Mit tesz hozzá a befogadáshoz a mai magyar nyelvre átütetett Shakespeare-szöveg? )