Színházba járni jó. Majdnem
mindig. Most nem volt az. „Valami bűzlik Dániában.” Tudjuk. És azonnal értenénk
az allegóriát. Csendesen örülnénk neki. Tragédiára jöttünk. A legnagyobbra.
Shakespeare Hamletjére. Arra a tragédiára, amely egyszerre késztet filozófiai,
pszichológiai és irodalmi töprengésre. Nem akarunk nevetni most. Át szeretnénk
élni Hamlet kétségeit: a bosszúvágyat, mely nem törhet ki azonnal, a gyötrő
kérdéseket – mit tehet az ember a zsarnok, hatalombitorlóval szemben, tehet-e
egyáltalán az egyén bármit is a többséggel szemben, hol húzódik a valóság és a
látszat között a határ, és valójában az élet akkor élet-e igazán, ha tettek
szegélyezik utunkat? Katarzisra vágytunk. Nem tettük volna, ha tudtuk volna,
hogy Hamlet-parafrázist látunk. (Ahogyan
más esetekben a címlap felhívja erre a figyelmet: XY műve nyomán…ahogyan Z és V újragondolta…stb.)
Ez a Hamlet, az Örkény Színházban Bagossy László rendezésében stadion-lelátó
színpadképpel és festett arcú, ritmikusan doboló-tapsoló szurkolókkal fogad. „Valami
bűzlik Dániában” Tudjuk. És Hamlet
tragédiája komédiává szelídül, kacag a kötelező olvasmányt néző közönség, sehol
a töprengés, a „lenni vagy nem lenni” örök kételye, és én nem értem az egészet.
Miért? A budapesti színházak közönsége értő, művelt közönség. Szereti a finom
áthallásokat, képes elvonatkoztatni, és nincs szüksége direkt párhuzamokra. Azt
hiszem, a művészet nem kijelent, nem diktál, nem rámutat. A művészet megérint. A
művészet felemel. Jobbá tesz. Az Örkény Színház közönsége többet érdemelt. Nem
kell stadion a „valami bűzlik Dániában”-hoz. Nem kell, mert méltatlan. A
színészekhez, a közönséghez és Shakespeare-hez.
(…és drága magyar nyelv! szegényül szépséged…oh Arany János csodálatos
mondatai…Tényleg archaikusak lennének? Nehezen érthetőek? Valóban azok? Mit
tesz hozzá a befogadáshoz a mai magyar nyelvre átütetett Shakespeare-szöveg? )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése