
"1761. október 2-án hunyt el Mikes Kelemen, a II. Rákóczi Ferenc oldalán
emigrációba vonuló kuruc bujdosók egyik legismertebb alakja, aki Lengyelország
és Franciaország után a törökországi Rodostóba is hűen követte a fejedelmet.
Mikes egészen annak haláláig híven szolgálta Rákóczit, a későbbi évtizedekben
pedig a rodostói magyar kolónia vezetője lett; életéről és viszontagságairól Törökországi
levelei tanúskodnak, melyeket a fejedelem íródeákja képzeletbeli
konstantinápolyi nagynénjének írt." (Forrás itt!)
A P. E. grófnőnek címzett levelekből megismerhetjük a bujdosók mindennapjait, a török Porta diplomáciai lépéseit, de képet alkothatunk a 18. századi mindennapi élet számtalan apróbb jellegzetességéről is. A leveleknek felbecsülhetetlen a történelmi, kultúrtörténeti értéke, de ugyanakkor rendkívül élvezetes olvasmányok is, ami elsősorban Mikes humorának köszönhető. Íme néhány példa (a teljesség igénye nélkül):
"Édes néném, micsoda szerencsés asszony kéd, hogy közél nem
vagyunk egymáshoz, mert mindjárt megölelném kédet, és mentől szebben és jobban
lehetne tőllem, megköszönném kédnek azt, hogy kedvesen vette levelemet, és
örömmel olvasta. Annyi levelet írok kédnek és olyan hosszú leveleket, hogy
még esszeteszi kéd a két kezit, és úgy fog kérni, hogy ne írjak annyit. Mert
énnekem nincsen nagyobb gyönyörűségem, mint mikor kédnek írok. Jaj! hazuttam,
édes néném, mert a kéd leveleit olvasni még nagyobb gyönyörűség nekem. Nem
is lehet olyan gyönyörű leveleket másnak úgy írni csak kednek. Úgy tetszik,
hogy a' meg vagyon tiltva másoknak. Ugyanis, édes néném, ne kíméljük egymást,
hanem szüntelen írjunk egymásnak, ha az idő annyira elhánt-vetett egymástól,
amennyiben tőllünk lehet, álljunk bosszút rajta, és ha másképpen nem lehet,
az írással beszélgessünk egymással. Talám végtire megunja, és egymás mellé
teszen minket. De minthogy az soha olyan hamar meg nem lesz, mint én kívánnám,
azért addig is csak írjunk, és ismét írjunk." (In: Törökországi levelek, 5. levél, MEK.)
"Az egészségre vigyázzunk, édes néném, és úgy leszek mindenkor
a kéd (nem lófejű), hanem lófő székelye." (In: Törökországi levelek, 39. levél, MEK.)
"...Kédtől
pedig egyéb ajándékot nem kívánok, hanem hogy ebben az esztendőben is úgy
szeressen kéd, mint az elmúltban. Aztot pedig ne kívánja kéd, hogy jobban
szeressem kédet, mert ha csak fél lottal többet nyomna a szeretet, több volna
az atyafiszeretetnél. Látja hát kéd, mint szeretem kédet. Úgy szeretlek, édes
néném, mint a káposztát. [...]" (In: Törökországi levelek, 40. levél, MEK.)
"Édes néném, ha tudná kéd micsoda nagy búba vagyok, megesnék a kéd szíve rajtam,
és elolvadna, valamint a vaj a tűznél, és rántottát főzhetnének véle. Gondold
el, édes néném, már két naptól fogvást az urunk nincsen itt, kilenc mélyföldnire
ment vadászni, odalészen vagy két hétig; engemet itt hagyott, hogy gondot
viseljek a házra és a cselédekre. [...] Szánj, édes néném, szánj, ihon vadászni nem mehettem, mindennap Zsuzsihoz
kell mennem, foglyot nem lőhetek, csak Zsuzsival kell beszélgetnem. Micsoda
nagy büntetés e' nekem! Bár csak egy holnapig tartana a büntetés. De akármeddig
tartson, de addig úgy búsulok, hogy majd meghalok örömömben. (In: Törökországi levelek, 55. levél, MEK.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése