2013. szeptember 21., szombat

130 éves a Tragédia

Százharminc éve, 1883. szeptember 21-én mutatták be a pesti Nemzeti Színházban Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét, 1984 óta ez a nap a magyar dráma napja.
 A drámát első alkalommal Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében állították színpadra. Az ősbemutatón Ádámot Nagy Imre, Évát Jászai Mari, Lucifert Gyenes László játszotta, utóbbi haláláig megtartotta szerepét a Nemzetiben. A kísérőzenét Erkel Gyula szerezte, Ádám jelmezeit Paulay tervezte, és ő rajzolta meg a díszletek vázlatát.
 A bő négyórás előadáson az eredeti mű 2560 verssora hangzott el, a 86 szerep legkisebbikét is nagynevű színészek alakították. A premier azzal is bekerült a magyar színháztörténetbe, hogy a Nemzetiben ekkor alkalmaztak először villanyvilágítást, a díszletek mozgatását pedig süllyesztőkkel és forgókkal biztosították. Paulay rendezése több mint száz előadást ért meg, a művet 1889-ig valamennyi nagyobb vidéki magyar város színházában bemutatták. A dráma első szabadtéri előadása 1933-ban volt Szegeden, az 500. előadást 1934-ben Horváth Árpád, az ezrediket Major Tamás, az 1500-ikat 2000-ben Iglódi István rendezte. (Forrás itt.)
http://hir.cc/sites/default/files/embertrag.jpg
Az ősbemutató plakátja
http://img2.indafoto.hu/10/3/115223_df92808a9e4abaa9ce64b1987551f634/18219247_1af0fa6f18fc24d83b1b9e61cc212c17_l.jpg
A papírlegyezőn Paulay Ede és a Nemzeti Színház társulata látható az 1890-es években

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése