Szatmárnémetitől Házsongárdig

1907. május 17-én született Dsida Jenő költő. A fiatalember tehetségét Benedek Elek fedezte fel. Tragikusan fiatalon, mindössze 31 évesen hunyt el; a házsongárdi temetőben nyugszik. Sírján ez a felirat olvasható:

Megtettem mindent, amit megtehettem,

kinek tartoztam, mindent megfizettem.

Elengedem mindenki tartozását,

felejtsd el arcom romló földi mását.

 

"Mikor ma Dsidát újraolvasom, úgy érzem, mintha egy bekormozódott színesüveg-ablakot sikerülne lassan letörölnöm a magyar költészet nagy, zegzugos, pompás palotájában, egy 20-as, 30-as évekből való ablakmozaikot, amelyen át Edgar Poe-ra látni, [...] és mindenesetre a nagy magyar Nyugat-nemzedékre látni, de az a szín, az a rajz, az ólomkarikák pontos, éles körvonala, sőt a besütő túlvilági fény is Dsidáé. (A Templomablak egyébként az ő verse.) Szemembe fogadom újra nyüzsgő, csokonais, szecessziós angyalkáit, halálszagú és üde rokokó erotikáját: »Pucér, pelyhedző lánykatest lubickol / A szív tavában és a vér locsog…« Hallom, amint odakiáltja Tinti kutyájának: »Szép a világ, gyönyörű a világ, és nincs hiba benne«." (Nemes Nagy Ágnes; forrás itt.)

Születésnapján Legyen áldott című versével emlékezünk rá:

Legyen áldott

Legyen áldott a bánatosan forgó,
kevés jót adó világ
s benne az apró emberhangyák
nyüzsgő céljaikkal.
A folyókban legyen sok a hal,
az erdőkben a vad
s találják meg mások helyettem
az élet békességét.
Legyenek áldottak a nők,
akik a szemembe kacagtak:
Mézes legyen minden csókjuk,
legyenek szép gyermekeik.
S legyenek áldottak a szöszke fiúk,
kik márciusi fényzuhogóban
valami elhagyott mezőn
csontjaimmal játszanak.