2013. március 20., szerda

Ibsen születésnapjáról

1828. március 20-án született Henrik Ibsen, norvég író, a "modern dráma atyja".
 
 Ibsen is ízig-vérig színházi ember, mint Shakespeare vagy Moliére; fogékony fiatalságát színháznál tölti, ő is színpadban gondolkozik. Polgári darabjaiban átveszi a francia realista dráma technikáját; nincs drámaíró, aki nála tömörebb, feszültebb párbeszédet tudna írni. De új mondanivalója megköveteli, hogy a drámai technikát bizonyos új fogásokkal bővítse.
Ilyen Ibsen „analitikus módszere". Drámáinak döntő eseménye legtöbbször már az első felvonás előtt megtörtént, mi csak a kibontakozást látjuk magunk előtt, mint az Oidipus királyban; e drámákat jéghegyekhez lehetne hasonlítani, amelyeknek nagy része a tenger alatt van. A párbeszéd feszítő erejét a már megtörtént dolgok lassú és veszedelmes nyilvánosságra kerülése adja meg.
A másik újítás a „kétsíkú párbeszéd". Hogy szubtilis mondanivalóit a színpadon kifejezhesse, rá kellett nevelnie a színészt és a közönséget, hogy egy színpadi mondat egyszerre kétféle dolgot jelenthet: azt, amit szó szerint jelent és valami egészen mást is. A kétsíkú dialógusból fejlődtek ki Ibsen híres szimbólumai. Legtökéletesebb szimbolikus darabja a Vadkacsa: a vadkacsának teljes színpadi jelentősége van akkor is, ha nem tudatosítjuk magunkban, hogy a vadkacsa kb. az élethazugságot jelenti. Később a szimbólum modorossággá vált. Ezek a szimbólumok azok, amelyek oly erősen elavultak Ibsen darabjaiban, hogy már csaknem groteszk hatást tesznek.
Általában mi a maradandó és mi az elavult Ibsen művészetében ? Ez a kérdés gyakran felmerül, a válaszok eltérőek, ma még nem is lehet végleges feleletet adni rá. Kétségtelen, hogy itt is bevált az irodalmi sors törvénye: ma az hat legkevésbé, ami a legerősebben hatott a kortársakra: a probléma-darabok elavultak problémáikkal együtt. A színpadon éppen az a Peer Gynt él a legerősebben, amelyet Ibsen egész kivételesen nem a színpad számára írt. Talán azt lehetne mondani, hogy a lírai, az önmagáról valló Ibsen marad meg, míg a realista Ibsen inkább az irodalomtörténeté. A Trónkövetelők, Peer Gynt, Brand, a Vadkacsa és a késői Ibsen nagy darabjai minket talán még mélyebben érintenek, mint a kortársakat, akik mást vártak a drámaírótól.
Ezekben változatlan intenzitással él az ibseni hangulat, amely mintegy végső szépségére tisztítva magában hordja mindazt, amit ez a földrajzi jelkép jelent: Észak. Sejtelmesség, kimondhatatlan vágyak borongása, férfiasán reménytelen melankólia, pátoszmentes romantika, Solvejg hűsége, ez az ibseni hangulat. Új életre kelnek benne Észak mítoszai: Rosmer halál-lovai, Solness harang-zúgása a torony tetején, a veszedelem titokzatos vonzását kifejező Patkánykisasszony, Borkman bányája, Ellida tengere: ezek már Odinnak és viharban tovazúgó népének rokonai. Általuk válik Ibsen világa, elmosva a polgári ebédlő falait, végtelenbe veszővé, költészetté." (Szerb Antal)
(Forrás és további információk, érdekességek itt.)

Fájl:Ibsen-by-Bergen.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése