Lőrincze Lajos születésnapján

"Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk." 

(Lőrincze Lajos)

"Az anyanyelvünk ügyében kifejtett fáradhatatlan munkásságának megbecsülésében bőven és méltán kárpótolta őt egy más jellegű, színterű értékelés: a hazai társadalomban, sőt a magyar nyelvközösségben széleskörűen kelt ismertsége, illetőleg ami ennél jóval több, elismertsége, az őt hallgató és olvasó közönség élénk ráfigyelése, befogadó szeretete. Fontos kiemelni, hogy joggal támadt népszerűségét milyen szerénységgel, emberi és tudósi visszafogottsággal élte meg.

Rendszeres rádiós szereplése folytán ismertsége már az ötvenes évek közepén túllépte a hazai tért. Ez a tény, tekintve romániai gyűjtőmunkánk ekkori nehézségeit (vegyük számba, hogy mi 1957 késő tavaszán [!] is már ismét kint dolgoztunk Erdélyben), különleges „népi” támogatást adott munkánkhoz. Az én ottani helyismeretem és személyes kapcsolataim munkánkban eligazító tényezőjét messze felülmúlta az ő nevének ismertsége, az ő nyelvi—nemzeti összetartozást sugalló éteri közvetítő szerepének, mondhatni nimbuszának hatóereje a magyar rádiót szorgosan hallgató erdélyi magyar értelmiség körében. Márpedig ez a falusi értelmiség volt az, amely akkori többoldalúan kényes helyzetünkben több irányban is támaszt nyújtott számunkra; az ő közvetítő szerepük tárta szélesre többek között a falu népének, adatközlőinknek akkor bizony nagyon zárt kapuit. Az ennek folyományaként minket körülvevő, némelykor különböző formákban túl is áradó érdeklődést és szeretetet csak tovább növelte az ő nemcsak rádión keresztül megismerhető mondanivalója, hanem személyesen is ható kedves, közvetlen egyénisége." (Benkő Loránd: Lőrincze Lajossal. In: Magyar Nyelvőr, 129. évfolyam, Lőrincze-emlékszám; 2005., 11-15. p.)