Színházba járni jó.

Színházba járni jó

Shakespeare kétszer

IV. Henrik. Örkény Színház.

III. Richárd. Radnóti Színház.

Színházba járni jó. Éppen azon okból, amiért az ókori görögöknek jó volt: átélni, elutasítani, azonosulni, megtisztulni. Kicsit jobbá válni.

Meggyőződésem, hogy a színházak, rendezők okkal választanak darabokat. Mondani akarnak valamit nekünk. Azokban a színházakban, melyeket kedvvel és rendszeresen látogatok egészen biztosan így van.

Shakespeare örök. Mondják. Nem is kétséges. Ötszáz éve színpadon, filmen, musicalben, kosztümösen vagy farmerban. És még mindig nem unjuk. Hogy is tehetnénk, hiszen Shakespeare, miközben saját kortársainak tartott tükröt, feltárva nekik kendőzetlen arcukat, igazi, mély analitikusként nekünk is megmutatja lelkünk sötét bugyrait. A királydrámákban és tragédiákban.

A IV. Henrik Shakespeare korának kedvelt darabja volt, sok száz évvel később nézve azonban szövevényes, vég nélküli küzdelem megannyi feudális család között az angol koronáért. (Legismertebb figurája a már-már reneszánsz életművész: Falstaff.)

A III. Richárd pedig talán a mindenki számára ismert „Országomat egy lóért!” mondatban testesül meg. És természetesen Richárd is király akart lenni. Uralkodó.

Mi kapcsolja össze (az evidens műfaji besoroláson kívül) az Örkény és a Radnóti választását?

A hatalom természete, legitimitása, a hatalom megragadása, az oda vezető véres, kegyetlen, törvénytelen út. Nincs tisztán, erkölcsösen szerzett hatalom. Küzdelem van, csalás, ármány, hízelgés és hitszegés. És a hatalom átörökítése. A fiúk már mentesek (?) apáik bűneitől.

Az Örkényben „kompakt” előadást láthatunk. Feszes, jó ritmusú, profi játékot, sok átöltözéssel, alakváltással (43 szerep, 17 színész). Vezet minket a színlapon kiemelt mondat:

„Egy napon majd – így folytatta Richárd –
a bűn, mint meggyűlt kelés, kifakad
és folyni kezd a genny.”

Egy napon majd. De a darab vége nem ad megnyugvást. Nincs katarzis.

A Radnóti III. Richárdja sodró, dinamikus előadás. Az első monológból megismerjük Glostert, s már-már megsajnáljuk: micsoda szörnyű, iszonyú születés, s milyen szerencsétlen sors...

„Ki torzult, félig-kész és idő előtt

Küldettem el e lélegző világba,

Bénán s idétlenül, hogy a kutyák

Megugatnak, ha bicegek előttük”

De gyorsan rájövünk: a torz testben torz lélek lakozik, aki minden áron, bármi áron király akar lenni. Ezt értjük.

Azt azonban nehezebben, hogy környezete mindent lát, mindent tud, s mégsem állítja meg, nem cselekszik.

Ez lenne a shakespeare-i kizökkent idő?

S ha ezúttal nincs Hamlet, hogy „helyre tolja” a kizökkent időt? Hogy feltegye kínzó kérdéseit? Hogy kimondja a király zsarnok és törvénytelenül szerezte hatalmát?

Ha nincs - akkor a katarzis ezúttal elmarad.