2018. március 27., kedd

Könyves Kálmán udvarhölgyei és a lengyel kultúra

A Fiatalok Újpestért Egyesülete, valamint az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
idén márciusban kulturális vetélkedésre hívta a IV. kerületi középiskolásokat
"Egy ezeréves barátság újjászületése - Száz éves a modern lengyel állam" címmel.
A felkészülés során minden középiskola egy előre megadott témából plakáttal, 
prezentációval, ehhez egy 5 perces kiselőadással és kvízkérdésekkel készült.
A Könyves csapata a lengyel gasztronómia témakörében mélyedt el, a megszokott lelkesedéssel. 
A 4 fős csapat még a versenyben kérteket megfejelve 
maga készítette lengyel süteményekkel felszerelkezve, 
felkészülten és széles jókedvvel indult a Károlyiba a verseny napján.
Az eredmény pedig nem is maradt el.
A 11. A osztályból verbuválódott csapat,
Juhász Laura,
Kocsis Henrietta,
Ponta Dorottya és
Rózsa Nóra
I. helyezett lett
a vetélkedőn.
A győztes csapat. (A fotót Lebovits György készítette. Köszönjük!)
A győztes csapat immár idehaza.
A király kissé csalódottnak tűnik, ami nem csoda:
egy morzsa sem maradt neki a sütikből.
 Sok szeretettel gratulálunk a lányoknak, 
s várjuk őket vissza a blogra!
Őket ismerve, fogunk még hallani róluk.

Köszönjük a 
Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium vendégszeretetét, szervező munkáját!
Külön köszönetet mondunk a csapat nevében is
Antos Gábor úrnak 
a versenyt megelőzően nyújtott segítségéért és türelméért!

(A Könyves csapata nevében Pusztai Ágnes)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése