Színházajánló

Mert színházba járni jó.

Még nincs három hónapja, hogy Nizzában elhunyt az egyik leghíresebb lengyel drámaíró: Slavomir Mrozek.

A Tangó című darabja a legismertebb és a legtöbbet játszott világszerte. 1964-ben írta, 34 éves korában. Magyarországon is többször láthattuk már, nemrégiben az Örkény Színház tűzte műsorára. Az ismertetők azt írják, hogy a darab a nemzedékek közti konfliktusokról és a fiatalság lázadásáról szól. Persze, nem csak arról.  Mrozek nagyon pontosan megszabta, hogyan járhat el a rendező, Bagossy László mégis olyan finoman bánik a szöveggel, a hangsúlyokkal, szünetekkel, hogy nincs kétségünk felőle: hozzánk szól, rólunk szól, itt és most, 2013-ban, Magyarországon. Ha idősebbek vagyunk, akkor azért, mert történelmi ismereteink vannak a hatvanas évek lázadó ifjúságának megmozdulásairól és persze, saját, személyes lázadásainkról is. Ha fiatalabbak, akkor épp lázadunk, vagy arra készülünk, hogy kivívjuk szabadságunkat a felnőttek önkényével szemben.

A darab az első részben a szülők generációjának (Stomil, Eleonóra – Mácsai Pál, Für Anikó) kivívott, megőrzött és túlhaladott szabadságát mutatja be, s az ezt elviselhetetlennek érző fiuk (Artúr – Máthé Zsolt) vergődését. A második részben pedig az ő lázadását, mely rendért, eszméért kiált, hogy elnyerje az áhított boldogságot. A megvalósított lázadás azonban a zsarnokságot eredményez.(Edek – Debreczeny Csaba segítségével)  A padlásról lehozott, molyrágta ruhákkal szimbolizált régi-új értékek nem működőképesek.  Megmutatja azt is: hiába a szabadság, ha a hatalommal szemben nincs elég ereje a lázadónak. És máris a szabadság - zsarnokság, lázadás - újítás, rend - hagyományok filozófiai problémáit szemléljük. Melyik vezet el valódi cselekvéshez, valódi értékekhez és engedi a személyiség teljes szabadságának kibontakozását? Ezekre a kérdésekre nyilván nem tudunk válaszolni egyetlen színházi este után, de az Örkény előadása érdekes felismerésekhez vezethet el bennünket, ha jól figyelünk. Mrozek szövege nem könnyű, de a kiváló színészi alakítások (a nagymama: Pogány Judit, a menyasszony: Szandtner Anna, a nagybácsi: Csuja Imre), a nagyszerű díszlet (Khell Zsolt) és jelmezek (Ignjatovic Kristina) pompás hangulatú estét nyújtanak nekünk. A kellemes élmények után hazafelé még mindig eltűnődhetünk generációnknak jutott korról: mennyiben engedi vagy gátolja lázadásainkat és újításainkat, szabadságunk kibontakoztatását.