2019. december 7., szombat

Juhász Gyula konferencia a Könyvesben


December 7-én rangos tudományos eseménynek adott helyet a 115 éves Könyves Kálmán Gimnázium. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Budapesti Tagozata iskolánk dísztermében rendezte meg Juhász Gyula-konferenciáját.
Ebből az alkalomból a Budapesti Tagozat elnökségének tagjait és jeles előadókat köszönthettünk a Gimnázium dísztermében.
A konferencia két szekciójának elnöke Dr. Kenyeres Zoltán és Dr. Sipos Lajos volt. 


Az Igazgató úr köszöntő szavai után az előadók között köszönthettük a két levezető elnökön túl Dr. Tverdota Györgyöt, Fábiánné dr. Szenczi Ibolyát, Dr. Pataky Adriennt és Mozer Tamást.






A program meglepetés része a Budapesti Tagozat elnökének, Amacziné dr. Bíró Zsuzsának a könyvbemutatója volt, amit kötetlen beszélgetés követett.
A színvonalas programhoz a hátteret (technikát, büfét) a Könyves Kálmán Gimnázium alapítványa és lelkes 9-10. évfolyamos diákok biztosították.
Köszönjük mindenkinek a segítséget, és szeretettel várjuk az Irodalomtörténeti Társaság tagjait más alkalommal is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése