2015. január 27., kedd

Hetven évvel ezelőtt...

2005-ben az ENSZ január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította, mivel 1945-ben ezen a napon érte el az első ukrán front az auschwitzi haláltábort. Ma erre a hetven évvel ezelőtti napra s az azt megelőző időszakra emlékeznek szerte a világban.

"Ha tudom, mi az az Auschwitz, akkor nincs az a földi hatalom, amely bekényszerített volna abba a vonatba. De viszont nincs az a földi hatalom, amely elhitette volna velem, hogy létezik egy ilyen Auschwitz."  (Egy magyar túlélő szavai) (Forrás itt.)

"Később, egy év múlva - ismét tavasz volt, április - én is ott jártam azon az úton, én is elmentem abba a faluba. Odakint voltam, de nem tudtam átérezni, élvezi annak örömét, hogy odakint vagyok. Véget ért az egész, nemsokára ismét megtesszük ezt az utazást, most már fordítva, de ezt az utazást talán nem is lehet fordítva megtenni, ezt az utazást talán sohasem lehet kitörölni. Nem tudom, csakugyan nem tudom. Tizenhat éven át próbáltam elfelejteni ezt az utazást, s el is felejtettem. Körülöttem már senkinek sem jut eszébe, hogy megtettem ezt az utazást. De amikor elfelejtettem, akkor is teljes bizonyossággal tudtam, hogy egy napon ismét meg kell tennem ezt az utat. 
Öt év múlva, tíz év múlva, tizenöt év múlva ismét meg kell majd tennem. Hiszen ott van, vár rám a Moselle völgye, meg a semuri fiú, meg a falu a thüringiai síkságon, meg a kút a falu főterén, s én odamegyek, és jó nagyot iszom a hűvös vízből." (Jorge Semprun: Nagy utazás. Európa Könyvkiadó, 1964, 24. oldal)
(A képek forrása itt és itt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése