2022. április 3., vasárnap

Jogok és szabályok az iskolában (1.)

Kedves Diákok!


Szendi Szonja vagyok, 12.D-s tanuló. Idén érettségizem, és választható tantárgyként az etikára esett a választásom. A téma, melyet feldolgoztam a Jogok- és szabályok az iskolában. A következő bejegyzésekben a házirendek jelentőségéről, kialakításáról, illetve az iskolánkra vonatkozó szabályokról olvashattok. Miközben a projektemen dolgoztam, több új és érdekes dolgot megtudtam a témáról, remélem, nektek is hasznos lesz, amiket összegyűjtöttem.

 1.     szakasz: Elsőként a Gimnáziumunk helyét, a jogi hierarchiában, illetve a Házirend kialakításakor figyelembe vett jogokat mutatom be. Ez a tematikai rész kevésbé tartozik mindennapjainkba, azonban a két következő tematika alapjául szolgál, így fontosnak tartottam a bemutatását.

2.     szakasz: Ebben a részben megtudhatod, hogy milyen befolyással rendelkezel a Házirend kialakításába és esetleges módosítási szándékoddal kihez fordulhatsz. Felmérésem alapján melyet egyesekkel közületek végeztem el, megtudtam, hogy többen tennének változtatásokat Házirendünkben, így a képek elolvasása után, már meg is tudhatod, hogy kihez kell fordulnod.

3.     szakasz: A harmadik rész a szabályozással kapcsolatos problémáid megoldásában segíthet. Pontosan megtudhatod milyen utakon intézheted az intézménnyel kapcsolatos esetleges sérelmeidet.

 Köszönöm, hogy végig olvastad, további kérdésekkel a témában keress bátran!

***********************************************************************

 1.     szakaszElsőként a Gimnáziumunk helyét, a jogi hierarchiában, illetve a Házirend kialakításakor figyelembe vett jogokat mutatom be. Ez a tematikai rész kevésbé tartozik mindennapjainkba, azonban a két következő tematika alapjául szolgál, így fontosnak tartottam a bemutatását.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése